A tegnapi brüsszeli EU csúcs után a nyugati sajtó viszonylag egyöntetű véleménye, hogy Angela Merkel meghátrálásra kényszerült, sőt, veszített korábbi elveivel, az általa elképzelt európai értékrenddel, de leginkább a törökökkel szemben. Véleményem szerint pedig olyat lépett, amit hosszabb távon nem lehet másképpen értelmezni, mint Európa valódi megmentését. 

A "bukás" csak abból a szempontból állítható, amit a hagyományosan, illetve jelenleg még a mainstream európai értékrendnek gondolunk és amit a sajtó jelenleg számon kér Merkelen. A humanizmus eddigi merkeli értelmezése meg kellett hogy hátráljon, ez igaz. Valamit sikerült megmenteni, mert nem az ordas és teljes elzárkózás, az "Európa Erőd" koncepció győzött (bár van olyan értelmezés, aki már ezt a megállapodást is annak gondolja). Összességében, ha az Uniót eddig a klasszikus zsidó-keresztény értékeken, majd protestáns etikán alapuló humanista bástyának tekintettük a menekültkérdésben, akkor ez tényleg visszalépés. Kérdés, hogy ez a főleg Merkel által képviselt, leginkább erkölcsi alapon védhető hozzáállás meddig lett volna még életképes. 

Merkel talán felismert valamit, ami már egyre nyilvánvalóbb volt és aminek kivédésével több legyet üthetett egycsapásra. Felismerte, hogy a legnagyobb veszélyt jelenleg Európára és annak egységére nem a menekültek jelentik, hanem az az erő, amely Európára szabadítja őket, és amelyik mindenképpen abban érdekelt, hogy Európa szétessen, elgyengüljön. Vlagyimr Putyin. 

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a szíriai konfliktus kitörésétől Puyin hadba lépéséig az oroszok titkosszolgálati, fedett és/vagy nem hagyományos hadászati eszközökkel mennyiben segítették elő a helyzet eszkalálódását és ezzel a menekültek kiáramlását, de az bizonyos, hogy a belépésük óta hatványozódott a lakosság elleni harci cselekmények száma és súlyossága. Érthető hát, hogy még a téli időszak ellenére sem lett sokkal gyengébb a menekültáradat, a jó idő beköszöntével pedig valószínűleg minden eddiginél több menekült érkezne Európába. 

Putyin céljai többirányúak.

1. A beáramlással szükségszerúen erősítve az idegenellenes indulatokat a szélsőjobb/szélsőbal pártjai felé irányítani a politikai hangulatot, ahol már erős orosz kapcsolatokkal rendelkező ügynökök várják a parancsokat. Ezek a pártok általában euroszkeptikusak is, amely mindenképpen a széthúzást fogja erősíteni. 

2. Egy politikai és gazdasági regresszióba süllyedő Európa nem lesz annyira kivánatos szövetségese az USA-nak, amely így is egyre inkább hajlamos a világ csendőre pozícióból a bezárkózás politikája felé mozdulni, tekintettel arra, hogy a jelenlegi legnagyobb katonai konfliktusok egyszerű megoldására nem nagyon látszik esély.

3. Bosszú az ukrán konfliktus miatti szankciókért és a kiközösítésért.

4. Mivel energetikai paradigmaváltás kezdetén állunk (megújúlók, palagáz, stb.), ezért a hagyományosan fosszilis energiahordozókra épülő orosz gazdaság komoly gondok elé néz. Egy labilis Európa, amelynek államai a nemzetállami berendezkedésre kívánnának visszaálni ideális konfliktusgóc, amelynek egy ideig még szüksége lehet olyan hagyományos dolgokra mint az olaj, a gáz...ja és a fegyverek. Nyilván elsősorban a kelet-európai államok vennék igénybe az orosz (állami) cégek szolgáltatásait, de ez is már sokkal közelebb van a nagybirodalmi tervekhez, mint bármi.

5. A Nagy-Oroszország mítosz helyreállítása nem csak reálpolitikai, hanem tényleges értelemben is.

A fentiek megvalósításához az eszközök változatosak.  Most csak azt venném elő, ami a merkeli döntés maitt érdekes lehet.

A menekültekkel való gyengítés sikeressége viszonylag hamar testet öltött. A toleráns német közvélemény is gyorsan hisztérikussá vált, pláne a kölni események után. Az orosz szolgálatok pedig határokon átnyúló kommunikációs eszközökkel, valamint nem nyilvános eszközökkel kiválóan tudták tüzelni ezeket az indulatokat. 

A szélsőjobboldali/-baloldali pártok támogatása is egyre nyilvánvalóbb tény Le Pen-től, KGBélán át, egészen  a görög Arany Hajnalig. Vannak akik már azt sem tartják eltúlzott véleménynek, hogy a magyar kormányfő is Putyin terveinek elősegítésén dolgozik. Lássuk be, tényleg feltűnően jó kapcsolatokat ápolunk putyini Oroszországgal minden uniós fenntartás ellenére, már a reálpolitikai érdekeken túl is. 

Európa politikai elitje pedig láthatóan nem áll készen az olyan helyzetek a kezelésére, mint amely katonai fronton az oroszok újfajta háborúja volt Ukrajnában, politikai fronton pedig a pártoknak tűnő trójai falovakkal történő belpolitikai hatalomátvétel. 

Merkel a Putyin által Európára szabadított többkomponensű kórt a legsúlyosabbnak tűnő összetevő, a migránsok feltartásával tudja csak megállítani, még olyan áron is, hogy a Medve távoltartása érdekében ígéreteket tesz a Farkasnak (a törökök kedves totemállata...). Tudja, hogy a török illiberalizmus (vagy nevezzük autoriter hatalomgyakorlásnak inkább) ingatagabb lábakon áll és jóval hajlíthatóbb, mint a putyini változat. Ráadásul a törökök támogatása, amelyre a menekültkérdés ad ürügyet elvezethet oda, hogy a szíriai frontokon is egyértelműbb és az európai érdekeknek megfelelő beavatkozásra lehet rávenni őket hamarosan, amelynek egyértelmű kárvallottja (már a szíriai népen kívül) Putyin és szövetségese Aszad lehet. 

Merkel ezzel együtt a migránskérdés sikeres kezelésével egy ideig kiveheti a fő municiót az európai szélsőségesek fegyvertárából. Ráadásul időt nyerhet annak a kérdésnek a tisztázására, hogy a többi problémáját hogy oldja meg az európai politikai elit. 

És itt elérkeztünk egy kis hazai belpolitikai fejtegetéshez. Van még valaki, aki szerintem nem járt jól ezzel a megállapodással.

Orbán Viktor.

Lehet még egy rövid ideig azt fejtegetni, hogy Merkel és így az Unió Orbán Viktor után megy és végre azt teszik, amit ő mondott már mióta, de ez így egyrészt erős csúsztatás és maximum belföldi használatra jó, másrészt nem olyan sokáig lovagolható paripa, mint maga a menekültkédés lett volna. Amennyibena menekültek ügye tényleg megáll az Unió határainál, vagy azon kívül, úgy elhal az az egyetlen topik, amely európai szinten is átmenetileg tényezővé tette Orbánt és a belpolitikában sem marad fenntartható az a feszültség, ami e kérdés kapcsán elvihette a figyelmet a belső problémákról. Nem mellesleg elhalványulhataz a kép, amely Merkel legnagyobb ellenlábasaként festette le a magyar kormányfőt. 

Szóval ki vesztett? Merkel?